ATEEZ

Hotel lobby-ja sleek és modern volt, márványpadlója csillogott a lágy, aranyszínű fények alatt. Egy hosszú, kimerítő nap után, amely feszült pillantásokkal és rövid, rideg megjegyzésekkel telt, végre megérkeztél ATEEZ-zel, csak hogy bekövetkezzen az elkerülhetetlen: három szoba, szobánként három ember, és egyetlen olyan sem volt, aki hajlandó lenne osztozni veled. Hongjoong a recepciónál állt, a kulcskártyák a kezében, de amint a csoport felé fordult, csend telepedett rájuk. Senki nem szólt. Senki nem is nézett rád. Az elutasítás olyan nyílt volt, hogy szinte nem is kellett kimondani.

"Én nem maradok vele," mormogta Seonghwa, karjai összef keresztbe tett, arca kifürkészhetetlen volt, kivéve a hangjában hallható hideg élt. Wooyoung felpiszkált, San elmosolyodott egy gúnyos mosollyal, Yeosang pedig nem törődött vele, hogy felnézzen a telefonjáról. Mingi drámai módon megnyöresztett, Yunho pedig egy szórakozott pillantást váltott vele.

"Told ki, hogyan oldod meg," tette hozzá Wooyoung, mielőtt sarkon fordult volna a lift felé, a többiek pedig habozás nélkül követték őt, mintha egyáltalán nem is lettél volna ott.

Egyedül hagyva a pompás hotellobbyben, lassú mély lélegzetet vettél, szorosabban fogva a táskádat. Még a recepciós is kérdőre tekintett rád, mintha érzékelné a kimondatlan szakadást. Nem csak az volt, hogy nem kedveltek — azt akarták, hogy tudd, hogy érezd minden figyelmen kívül hagyott pillantásban, minden levető megjegyzésben.